lap tetejére

 

 <><><><><><><><><><><><><>

 

Boldog névnapot! 

 

 

 <><><><><><><><><><><><><>

<><><><><><><><><><><><><>

 Oldalam bannere

 

<><><><><><><><><><><><><>

<><><><><><><><><><><><><>

Barátaim oldalai

 

 

<><><><><><><><><><><><><>

<><><><><><><><><><><><><>

<><><><><><><><><><><><><>

 

<><><><><><><><><><><><><>


 

 

 

       

 

 

 

 

  

 

 

  

  

 

 

 

 

 

   

   

 

      

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                              

 

   

 

 

 

  

 

    

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

    

 

                                                 

 

 

 

 

 

 

 

 

       

 

 

 

  

Nyári tánc-vers

Drégely László: Nyári tánc



Tarka réten,
Fák alatt,
Fiúk- lányok
Játszanak.
Körbe állva,
Táncot járva,
Mindenkinek
Víg a párja-
Velük mulat
Tündér lánya,
Napsugár a
Koronája.

 

 

 

Osváth Erzsébet: Szállnak erre, szállnak arra
Sárkány száll
magasba,
lepke száll
virágra,
a madarak csivitelve
szállnak ágról ágra.
Csillog- villog
kéklik
szitakötők
szárnya,
a tó fölött repdesnek,
szúnyogokat kergetnek.

 

 

 

Ferences István: Tündérerdő
Ragyog a nap,
kék az égbolt,
itt a nyár,
a Hargitán
van egy erdő,
engem vár.

Átok alatt
ott él párom:
hógyopár,
kistestvérem,
az őzike
is ott jár.

Hívogathat
messzi tenger,
láthatár,
nem hagylak el
tündérerdőm
soha már.
      

 

 


Nyári mese

 

     Adrienn és Balázs a nyarak nagy részét a nagyszüleinél töltötte. A ház, ahol laktak, több ok miatt is különlegesnek számított. Nem egy közönséges, hanem egy olyan ház volt az, ami a falutól távol, a vasút mellett állt. A szomszédságában egy másik kis épület arra szolgált, hogy a vasutas kiálljon elé, és tisztelgéssel üdvözölje az elhaladó vonatokat. Valamikor a gyerekek nagyapja is abban a bakterházban szolgált, de ma már egy fiatal vasutas emeli magasra a tárcsáját, zöld felét mutatva a mozdonyvezetőnek. Úgy indítja a szerelvényt. Persze a nagyapa nyugdíjba vonulása után sem tévesztette soha szem elől az érkező és áthaladó teher és személyvonatokat. Pontosan ismerte a menetrendet. 
     – Késik – mondogatta elég gyakran, s rosszallóan csettintett a nyelvével. 
     Csak ritkán állt meg a vonat, és csak ritkán érkeztek utasok. A falu távol esett a megállótól, ezért aztán az áthaladó szerelvények zakatolásán kívül semmi sem zavarta a környék nyugalmát. Csodálatos vidék volt ez a két kisgyerek számára. A kert kerekes kútjából finom vizet lehetett húzni, a fákon gyönyörű gyümölcsök értek, a ház mögött pedig a kiserdő ezer titkot rejtett. A vasút és az erdő között nagy rét terült el legelő birkanyájjal, akollal. A rétet kettéosztotta a sekély patak. Oda jártak fürödni és pecázni. Öröm volt belógatni a vízbe a horgot, annyi volt a sügér. Adrienn és Balázs nagyon megkedvelte a vidéket. Szívesen nyaraltak ott a világ végén, pedig általában minden nyaralás ugyanúgy telt. Volt azonban néhány hét, ami kivételes izgalmakat hozott.
     – Jössz fürödni? – kérdezte Balázs a nővérét, de meg sem várta a választ, már elindult. Egész nyáron egy szál fürdőruhában szaladgáltak, ezért aztán nem kellett sokat készülődni. Törölközőt sem vittek soha magukkal, hiszen a nap mindig melegen sütött. Ha a szél miatt kicsit fáztak, hát futottak egy kört az akol körül. Ha pedig megéheztek, két perc alatt hazaszaladtak. Nagymamájuk örömmel kente egymás után a lekváros kenyereket, hogy csillapítsa unokái falánkságát.
     – Várj, Balázs! – kiáltotta Adrienn, és szaladt utána. Meztelen talpuk alatt csak úgy porzott a gyalogút. Azt is megtanulták nagyapjuktól, hogy a réten csúsztatni kell a lábat, akkor nem szúr a lekaszált fű töve. Nagyot csobbant a víz, amikor beleugrottak a sekély patakba. Néha érezték a testükön, ahogyan elúszott egy-egy hal mellettük.
     – Számolod, hogy milyen sokáig tudok a víz alatt maradni? – kérdezte Adrienn, s már alá is bukott. Balázs pedig kezdte, de amikor az következett, hogy:
     – ...  nyolc, kilenc, tíz – megállt, mert tovább még nem tudott számolni.
     – Na? – kérdezte Adrienn a kisöccsét, miután levegő után kapkodva kidugta fejét a vízből.
     – Tíz – válaszolta Balázs, és elismerően bólogatott. A délelőttöt fürdéssel töltötték egészen addig, amíg meg nem kondult a falu távoli harangja.
     – Menjünk! Alig ér le a lábam, és már éhes is vagyok – szólalt meg Balázs. Különös, de Adrienn is mélyebbnek érezte a vizet. Hazafelé nem futottak. Séta közben azt tervezgették, hogy másnap a nagypapájukat is kicsalják fürödni.
     – Holnap itthon maradunk, látjátok, mindjárt esik az eső? – jósolt nagyapjuk, és különös figyelemmel olvasgatta az időjárás-jelentést. Igaza lett. Hamarosan elsötétült az ég, és megérkezett az eső is. Nagy vihar volt, a szél néhány cserepet leszakított a tetőről. A gyerekek nehezen aludtak el, a felnőttek aggódó beszélgetése sokáig beszűrődött a kisszobába. Három napig esett aztán újra kisütött a nap, de valami megváltozott.
     – Papa, nem jönnek a vonatok? – kérdezte Adrienn, miután rájött a furcsaság okára.
     – Megyünk a patakhoz – válaszolt kurtán. A gyerekek nem értették, miért a sietség, de örültek az ötletnek. Sáros volt a gyalogút, a réten nem legeltek birkák, s az akol pedig, mintha megrogyott volna. Egyre szaporább léptekkel igyekeztek a patakhoz. Már bokáig érő vízben jártak. Keresték a hidat, de csak a romjait találták.
     – Elvitte az ár – szólt nagyapa –, azért nem jönnek a vonatok.
     A sínek meggörbülve meredeztek az égre, nagy betondarabok hevertek a parton és a vízben. A gyerekek döbbenten álltak a leomlott partoldalon, és figyelték a kavargó örvényeket. Balázs egy fadarabot dobott a vízbe, és sokáig nézte, hogyan hánykolódik és tűnik el az egyik örvényben. 
Az ár hamar visszavonult, de nem fürödhettek többet azon a nyáron. Mégsem teltek unalmasan a szünet hátralévő napjai. Továbbra is minden nap kijártak a hídhoz. Figyelték a munkásokat, akik hamarosan nevükön szólították őket. Nagy, sínen guruló gépek jöttek. Egy hét sem telt bele, és újra vasút keresztezte a patakot. Aztán megindult a közlekedés, és megtisztították a medret is a törmeléktől. Adrienn és Balázs attól fogva gyakran kiszaladt a bakterház elé, hogy a vasutassal együtt üdvözölhessék az érkező vonatokat. Először csak integettek az ablakokon nézegető utasoknak, aztán hamarosan megtanulták azt is, hogyan kell szalutálni. 
     – Nyújtsd ki a tenyeredet, a középső ujjad érintse a homlokodat! – mondta a fiatal vasutas. Azt is megengedte nekik, hogy egyszer Adrienn, másszor Balázs vihesse helyére a tárcsát, amit ha magasra emeltek, hangos szuszogással indult el a szerelvény. Hamar visszazökkentek a régi kerékvágásba. Bár a vonatok menetrend szerint érkeztek, továbbra is csak ritkán szálltak le utasok.
     Gyorsan teltek a napok, elérkezett a nyaralás vége. A gyerekek már az utolsó előtti napot töltötték a nagyszüleiknél. A megszokott időben aznap is ott álltak az őrház előtt, hogy illően fogadják az érkező szerelvényt. A kezüket gyakorlottan emelték tisztelgésre. Csak ketten szálltak le a vonatról. Komoly, felelősségteljes tekintetük egyszerre nevetésre változott amint meglátták, hogy kik érkeztek.   Meglepetten szaladtak szüleik elé. Nagy volt az öröm. Másnap mind a négyen lesétáltak a patakhoz. A gyerekek egymás szavába vágva mesélték el árvízi élményeiket. S hogy milyen kellemes a víz, azt együtt tapasztalták meg. 
     – Anyu, számolod, hogy meddig bírjuk a víz alatt? – kérdezte Balázs, és már le is buktak mind a hárman: Adrienn, Balázs és az apukájuk. Csak a déli gyorsvonat zakatolása juttatta eszükbe, hogy milyen éhesek. 
     Az ebéd után elbúcsúztak a nagyszüleiktől, és vonatra szálltak. Látták, amint a vasutas magasra emeli a tárcsáját. A vonat lehúzott ablakából figyelték, ahogyan a mozdony ritmusosan kilövelli a gőzt, és lassan megindul. Még mindig integettek a nagyszüleiknek, amikor a szerelvény áthaladt a patakot átívelő kis hídon. Mintha a masiniszta megérezte volna a gyerekek óhaját: a mozdony füttyentett egyet. A patak vize pedig, mintha búcsút intett volna, sok-sok apró fodrot vetett.

 

Gazdag Erzsi: Nyári eső
Rakoncátlan szélgyerek
égi tónál tekereg.
Unatkozik, s unalmában
mireg-morog, kesereg.

 

Arra sétál felhőcske.
Orra búbján szeplőcske.
Szél csúfolja, megfricskázza,
csak akkor old kereket.

 

 

      -
Józsa Takács Mihály: Napraforgó

Napraforgó tányérjába
csókolt a nap virágot,
körbement és megkínálta
véle a világot.
A méhecske nekilátott
s oly éhes volt, úgy evett,
napok múltán virágtalan
álltak a napraszemek.

 

Fecske Csaba: Lepkebál

A végtelen nyári réten
kezdődik a lepkebál:
táncolóknak,  leskelőknek
szúnyog-banda muzsikál.

 

A sok tücsök is rázendít,
szól a talpalávaló,
lepke lebben gyors ütemre,
ringatózni kezd a tó.

Felhők közül bámul a hold,
csuda érdekes a bál:
vidám táncot rop mindenki,
lepke, bogár és fűszál.

 

Lelkes zenész szúnyog, tücsök,
önfeledten muzsikál,
a gomolygó forgatagban
ki-ki párjára talál.

Tarka lepke, kék pillangó,
titokzatos pávaszem
libben-lebben a zenére,
nézi sok kíváncsi szem.

 

Nyári réten holdsütésben
beh vidám a lepkebál:
millió gyöngyöt ragyogtat
a tengernyi zöld fűszál.

      

 

 

 

 

HURRÁ ITT  A NYÁR

 


 

Weöres Sándor: Déli felhők

Domb tövén, hol nyúl szalad,
s lyukat ás a róka:
nyári fényben, napsütésben
felhőt les Katóka.

Zöld fűszál az ajka közt,
tenyerén az álla...
A vándorló felhő-népet
álmosan csodálja.

Elől úszik Móg király,
kétágú az orra,
feje fölött koronája,
mint a habos torta.

Fut mögötte a bolond
szélesen nevetve -
nagy púpjából szürke kígyó
nyúlik az egekbe.

Törött kordén utazik
egy kopasztott kánya,
s haját tépve Bogyóvére,
a király leánya.

És utánuk cifra ház
gördük sok keréken,
benn a cirkusz hercegnője
öltözködik éppen.

Száz ruháját, ékszerét
odaadná szépen,
csak egy hétig futkoshatna
lenn a nyári réten. 

Bartos Erika: Gyümölcskosár

Itt van a nyár, száz napsugár
hívogat a kertbe!
Érik a sok édes gyümölcs,
szaladj gyorsan, szedd le!

Piros almát almafáról,
körtefáról körtét,
akassz meggyet füleidre,
szedj apró ribiszkét!

Devecsery László: Strandon

Ticcs,
    toccs,
        liccs,
            loccs,
                fröccs.
Kis fröccs.
        Nagy fröccs.
Kis fröccsenés.
        Nagy fröccsenés.
Csobbansz kicsit,
            csobbansz nagyot,
úgy csinálod, mint a nagyok………

Medencébe hogyan mennél,
akkor lassan vizes lennél!

Beleugrasz, nem kíméled:
bevizezed a környéket!

Pinczési Judit: Nyári dal

 

Egy kislány kék lepkét fogott.
Szebb volt, mint egy szálló madár.
Fénylő szárnyát szétnyitotta,
azt mondta, ő lepkekirály.

"Nem koronámat adom én,
a szabadságért kevés, tudom,
de ha röptömben felkiáltok,
a hangom megül az arcodon."

Lepke táncol a szélben,
a tó ezüst tükör.
Egy kislány játszik a réten,
s az arca tündököl.

Balogh József: Vakáció

Nyakunkon a nyár már,
nyomában a játék,
mezőt, hegyet járni
eltökélt a szándék.

A csavargó szélben
táncoljon a labda,
és a játékot mi
nem is hagyjuk abba!

Mert élet a játék,
bár minden nap véges,
legyen az ép testben
lelkünk naptól fényes!


 

 

 

Zelk Zoltán: Vakáció

Hova menjünk,
milyen tájra?
Hegyre talán
vagy pusztára?
Folyópartra
vagy erdőre?
Faluszéli
zöld mezőre?
Lepkét fogjunk
vagy horgásszunk?
Vagy mégiscsak
hegyet másszunk?
Akár erdő,
akár folyó:
gyönyörű a
vakáció!

 

 

 

 

 

0.007 mp