lap tetejére

 

 <><><><><><><><><><><><><>

 

Boldog névnapot! 

 

 

 <><><><><><><><><><><><><>

<><><><><><><><><><><><><>

 Oldalam bannere

 

<><><><><><><><><><><><><>

<><><><><><><><><><><><><>

Barátaim oldalai

 

 

<><><><><><><><><><><><><>

<><><><><><><><><><><><><>

<><><><><><><><><><><><><>

 

<><><><><><><><><><><><><>


 

 

 

       

 

 

 

 

  

 

 

  

  

 

 

 

 

 

   

   

 

      

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                              

 

   

 

 

 

  

 

    

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

    

 

                                                 

 

 

 

 

 

 

 

 

       

 

 

 

  

Saláta Sára-egy régi, tán el is felejtett verses mese

 


Saláta Sára
 
Saláta Sára
elment a vásárba
idres-bodros, fidres-fodros
zöld selyem szoknyába.

Vele ment, vele ment
zámolyi szekéren
Retek Peti, Répa Rozi,
Cékla Cilikével,

Uborka Borka
meg a Bálint Alma,
Kukorica Katica,
Petrezselyem Panna.

Hogy odaértek,
le is telepedtek,
jó Burgonya Boldizsárnak
jónapot köszöntek.

Agárdi szekéren
most döcög be éppen
zöld pocakos Dinnye bácsi
a háza népével.

Kel Kelem, Sós Jóska,
Parja Pál is ott van,
Körte úrfik mosolyognak
katonás sorokban.

Paradicsom Piroskát
Tök Tóni kíséri,
itt jön Borsó Bözsike
és Paszternák Trézsi.

Szilva Száli kék ruhában,
Birs Biri sárgában
kínálkozik egyre-másra
a hetivásárban.

Velük a sok kofa néni,
A szíves szót ingyen méri:
- Jó napot! – Jó napot! –
- Komámasszony mit hozott?

- Répát, babot, tököt, lencsét…
- Adjon Isten jó szerencsét…
- Adjon Isten magának is minden jót:
ezüstpénzes, aranypénzes vásárlót!

Egy nagysága itt jön már is,
zsebében a bugyelláris:
- Kofa néni, megveszem a portékáját,
de csak akkor, ha nem tartja ki az árát!
- Ó, galambom, dehogy drága…
Egy fillérért pengő ára!

Van itt mindenféle jó,
úri konyhára való!
Főzelékek kínálkoznak,
Friss gyümölcsök mosolyognak:

- Engem vegyen, ténsasszony!
- Mibelőlük válasszon!
Zöldségek is egyre hívják:
- Töltse meg a kosárkáját!
 


Csak az egy Saláta Sára
dinnyeg-dünnyög egymagába.
Erre fordul, arra fordul,
A vevőre zordan mordul:

- Enyje kérem, de goromba!
Összegyűri, összenyomja
fidres-fodros szép ruhámat,
dudos selyem szoknyácskámat!

- Adta kényes portékája,
begyeskedő salátája!
Lám, az orrát de felvágta…
Hadd hallom hát, mi az ára?

- Hallja lelkem ténsasszony,
nézzen szét a piacon,
Nincs szebb, mint Saláta Sára!
Pengő az urolsó ára!

- Hahaha! Hahaha!
No, ez aztán megadta!
Egy pengős saláta?
Öregapám se látta!

- Nevessetek, bánom is én,
fittyet hányok rája:
Majd megadja az egy pengőt
a király szakácsa!

- Hahaha! Hahaha!
Ó, te balga Sára!
Lesheted, hogy érted jöjjön
a király szakácsa!

Estig is itt ülhetsz
magad a vásárba
Egy pengőt - hahaha -
ki ad salátára?

Pereg a szó, peng a pénz a hetivásáron,
minden zöldség elkelt már ilyen-olyan áron.
Elvitték a burgonyát,
almát, babot, céklát,

zöld uborkát, sárga borsót,
gyönge kerékrépát.
Kukorica Katicát nagy szekérre rakták,
Dinnye Danit Debrecenbe autón szállították.

Elkelt a jó Kel Kelemen
öt fillérért párba,
Tök Tóninak, Paraj Pálnak
is akadt gazdája.

Birs Birkét, Szilva Szálit
a bíróné kérte,
méltóságák alkudoztak
Retek Petikére.

Barack Bercit egy szakács
nagy pénzen kereste,
Murok Miskát, Mák Mariskát
autón vitték Pestre.

Paradicsom Piroskát
Vékaszámra hordták…
A piacot egy-kettőre
kitakarították.

Késő van már, délre jár már,
fogy a nép a piacon,
bevásált már Julcsa, Borcsa,
ifiasszony, kisasszony.

Minden elkelt illő árba,
ki egyenkint, ki meg párba.
…Csak ki maradt ott magába
fidres-fodros zöld szoknyába?

A Saláta Sára!

Bezzeg, most már szánná-bánná,
a fejét is falba vágná…
Kínálkozik, de hiába:
hoppon maradt finnyás Sára.

- Jajjajjaj, de bolond voltam,
hogy az orom úgy fennhordtam!
Nem kellek már senkinek se,
itt maradtam szégyenszemre.

- Ténsasszonykám, szép nagysága,
tegyen be a kosárba!
Vigyenek el, jó emberek,
akár ingyen is elmegyek…

Nem bánom már, akárhova:
nagy konyhába, kis kunyhóba,
ecetbe vagy olajba,
berántva vagy habarva,

vagy akár egy rongyos zsákba
kis kacsáknak vacsorára! –
De hiába kínálkozik,
egy vevő sem találkozik:

- Nem kellesz te kényes Sára,
se délre, se vacsorára,
pengőért se, fillérért se,
még egy lyukas garasért se!

No, mi baj van? Ej, gyerekek,
talán csak nem pityeregtek?!
Ne fájjon a szívecskétek:
Jó vége lesz a mesének!

Szemétdombon hervad Sára
búbánatos árvaságba:
búbánat Isten látja,
amit vétett, megbocsátja.

Esővízzel megmosdatja,
napsugárral cirógatja,
lengedező szellőcskével
gyűrt ruháját fodrozgatja.

Kis Saláta újra éled:
- Istenem, de szép az élet! –
Karocskát nyújtja égre:
kivirágzik örömébe!

Ága-boga, száz virága
magot érlel forró nyárba.
Magocskáit szerteszórja,
ki is keltek kakukkszóra.

Sára mama nevet, örül!
Száz gyermeke köröskörül:
harmatlepte, madárlátta
száz kis fodros saláta.

Marcsa, Miska, hogy meglátta,
kis kertjébe palántálta,
szépre, nagyra felnevelte,
a piacra ki is vitte.

Mind el is kelt, illő árba
fehérvári nagy vásárba:
nénik, bácsik mind megvették,
fényes pénzzel megfizették.

Gyűlt a sok pénz, csengő-pengő,
sok fillérből lett a pengő…
Száz fillérért száz saláta:
mégis pengő lett az ára!

 

. . Ajaj, hol volt hol nem volt...
  
Volt egyszer egy iciri-piciri házacska.
Ott lakott egy iciri-piciri kis macska.
Volt annak két iciri-piciri kis ökre,
rákaptak egy iciri-piciri kis tökre.
Csizmát húz az iciri-piciri kis macska,
hová lett az iciri-piciri barmocska?
Bejárja az iciri-piciri kis erdőt,
s nem leli az iciri-piciri tekergőt.
Bejárja az iciri-piciri kaszálót,
s nem látja az iciri-piciri kószálót.
Rátalál egy iciri-piciri kis tökre,
bánatában iciri-picirit meglökte.
Felfordult az iciri-piciri tököcske,
benne a két iciri-piciri ökröcske.
Megörült két iciri-piciri ökrének:
Vége van az iciri-piciri mesének.

  

 

 Anderkó Péter: Az egér uzsonnája

Pajta falában egy lyukban
éldegélt egy kisegér.

Nagyon éhes volt vasárnap,
majd meghalt egy kifliért.

De odakünn az udvaron jó
nagy kandúr macska állt,

hogy a kisegér kijöjjön,
egész este arra várt.

Szegény egér benn a likban
már nagyon-nagyon éhezett,

fel tudta volna falni
ezt a rozsdás vasszeget.

Gyomra korgott, mint valami
rossz gépkocsimotor,

de a kandúr meg se moccant,
úgy állt ott, mint egy szobor.

A kisegér sajtra gondolt,
meg egy vajas kiflire,

de a macska nem volt sajnos
tekintettel semmire.

Ott szobrozott kinn a gangon,
néha-néha nyávogott,

de megunta magát a cirmos,
és mogorván távozott.

Megörült a kicsi egér,
s beszaladt a kamrába,

ott megevett három sajtot,
meg egy kiflit magába.
 
 
 
 
 
 
Zelk Zoltán : Mese a legokosabb nyúlról
 
Egyszer volt, hol nem volt,
túl a hegyen, túl a réten,
egy kis erdő közepében,
az erdőben egy tisztáson,
fűszálakból vetett ágyon,
ott, ahol sosem járt ember,
s egy farkas a polgármester,
ahol ezer róka túr,
ott lakott egy kicsi nyúl.
A kis nyúlnak háza nem volt,
szeme kettő, orra egy volt,
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.
Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt.
Szarvas és jóbarátja,
minden madár jó pajtása,
így éldegélt békességben,
a kis erdő közepében.
Így éldegélt, amíg egyszer
meg nem halt a polgármester,
a bölcs farkas, s eltemették,
megsiratták, mert szerették.
Az állatok összegyűltek,
egy tisztásra települtek,
éjjel-nappal tanakodtak,
polgármester választottak.
Róka mondta: Róka legyen!
Szarvas mondta: Szarvas legyen!
Őz kiáltott: Őzön a sor!
Teli faág, teli bokor,
madár ült minden ághegyen,
s kiáltozták: Madár legyen!
Addig-addig tanakodtak,
a végén majd hajba kaptak,
míg egy nyúl szólt: Most az egyszer
nyúl legyen a polgármester!
Erre elkezdtek kacagni.
Nem tud az mást, csak szaladni,
az árnyék is megkergeti,
úgy megijed, hideg leli,
ha ág zörren, rögtön szalad,
vagy meglapul a fű alatt.
Most legyen okos az ember,
ki lesz itt a polgármester?
Szól a bagoly az ághegyen:
Az a fontos, hogy okos legyen!
Akár bátor, akár gyáva,
ész legyen a kobakjában.
Mind így szóltak: Okos beszéd!
Próbáljuk ki, ki-ki eszét...
Igen ám, de hogy próbáljuk?
Máris szólt a bagoly rájuk:
Aki becsapja a rókát,
az kiállotta a próbát!
Rajta szarvas! Rajta, őzek!
Lássuk, ki lesz a legbölcsebb!
Ki tud győzni az észtornán?
Ki tud kifogni a rókán?
Előbb az őz került sorra.
Ide figyelj, ravasz róka!
Felhők közt lakik az égen,
sohasem járt erdőn, réten,
mégis ő növeszt fűszálat,
zöldbe borít bokrot, ágat...
Nevet csak ezen a róka.
Ez aztán a nehéz próba!
Joban tudom, mint te magad,
mi volna más, ha nem a nap!
Most a szarvas került sorra.
Én aztán megfoglak, róka!
Nincsen lába, mégis szalad,
de mégis egy helyben marad...
Megint csak így szólt a róka:
Ez aztán a nehéáz próba!
Jobban tudom, mint te magad,
mi volna más: folyó, patak!
Most a kis nyúl került sorra.
Erre felelj, ha tudsz, róka:
ha megfelelsz, most az egyszer
te leszel a polgármester!
Nincsen szárnya, mégis repül,
fákon, bokrokon hegedül,
ha nem repül, nincsen sehol,
de mégiscsak van valahol,
nincsen szárnya, nincsen lába,
mégis a világot járja...
Töri is fejét a róka,
ennek a fele se móka,
hiába, no, nincs felelet,
mondd meg, nyuszi, hogy mi lehet!
Szól a nyuszi: Figyelj, róka!
Hogy mi lehet? Mi más volna?
Ismeri a nyár s a tél,
mi lehetne más: a szél!
Kis nyúl főzte le a rókát,
ő állotta ki a próbát,
az erdőben akkor egyszer,
nyuszi lett a polgármester.
Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt.
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.
 
 

 
  
Cser Gábor: A mókus kamrája
 
Mókus Ákos még az ősszel
sok téli ennivalót
gyűjtögetett teljes gőzzel,
tobozt, makkot, mogyorót.

Hogy elrejtse, gödröt ásott
a jó puha avarba.
Biztos rejtekhelynek látszott,
senki ki ne kaparja!

Titkos volt az éléskamra,
nyomát is elrejtette.
Egy kis lepke röppent arra,
de őt is elkergette.

Eljött a tél, megéhezett,
a mogyoró jólesne,
csakhogy már nem emlékezett,
a kamrát hol keresse.

Kutatta fák üregében,
vizsgálta a bokrokat,
követte a havas réten
található nyomokat.

Éhségében bezörgetett
hörcsöghöz, nyúlhoz, sünhöz,
így pár falatot ehetett,
meghívták ebédjükhöz.

Ahogy ment a havas réten
szomorúan, éhesen,
olyat látott, amit télen
nem látott még sohasem.

Előtte, bent a fák között
tarka lepke lebegett,
akit télen elüldözött!
Igen, csak ő lehetett!

-Gyere, itt az éléskamrád,
amit úgy elrejtettél,
hogy soha ki nem kaparnád,
engem is elkergettél!

Így csilingelt a szép lepke
-tán a lepkék tündére?-
Mókus Ákos megértette
a leckét a bűnére.

A raktárát előásta,
csapott egy nagy lakomát,
és az asztalhoz elvárta
hörcsög, sün és nyúlkomát!
 
 
 
 
 
Tóth Anna: Az elkóborolt őzike
 
Dimbes-dombos erdő szélén 
Lesben állt egy őzike.
Kertet látott házikóval,
S nem tudta, hogy őrzik-e.

Mellette a bozótosban
Lapult éhes gidája,
S mikor hasa nagyot kordúlt,
Így szólt hozzá mamája:

-Várj itt kincsem, mindjárt jövök. 
Hozok egy kis zöldséget.
Salátától, friss répától
Elmúlik majd éhséged!

Nem fogadott szót a gida.
Beszaladt az erdőbe.
Éppen, mikor süni anyó
Ruhát tett a teknőbe.

Dióhéjból készült vödrét 
Elvitte a forráshoz,
Biztos nem volt elég vize
Főzéshez és mosáshoz.

Sün anyót az éhes gida
Forrásvízig követte.
Hamarosan talált füvet, 
S mind egy szálig megette.

Tisztás felől zenét hallott.
Észrevette nyuszikát.
Vígan ropta füles táncát,
S tücskök adtak muzsikát.

Medvebocsok arra jártak.
Örvendezve tapsoltak.
Szünetben a bokor mellett
Finom málnát majszoltak.

Egyik mackó megkérdezte:
- Van kedvetek úszkálni?
Előtte a domboldalhoz
Elmehetnénk csúszkálni.

Dombtetőre lassan másztak.
Komótosan ballagtak.
Bezzeg mikor lesiklottak,
Önfeledten kacagtak.

Tóhoz érve őz gidácska
Két kis boccsal lubickolt.
Ám a nyuszi félt a víztől, 
Ezért inkább eliszkolt.

Nemsokára jött az alkony.
Sötétedett fent az ég.
Rádöbbent a kicsi gida,
Anyját cserbenhagyta rég.

Folyóparton pityeregtek.
Félelemtől vacogtak.
Szerencsére medveszülők
Éppen arra cammogtak.

Látták, ahogy őz mamácska
Átfésülte az erdőt,
Ezért gyorsan visszavitték 
Anyjához a tekergőt.
 
 
 
 
 
 
 
Móricz Zsigmond: A bölcs róka
 
Róka koma egy szép reggel 
összekerült egypár ebbel. 
Nagy vágyása, bárki lássa, 
nem volt a találkozásra. 

Eburamék, derék komék, 
bezzeg ők a rókafajtát 
úgy szeretik, majd felfalták.
Róka uram látta, hogy most 
szégyen a futás, de hasznos. 

Cselédeit bíztatta hát: 
szemét, lábát, lompos farkát.
- Usgyé, fiam! Nocsak, vérem! 
A lyukat míg el nem érem. 
Siessetek, drága testem, 
ne rusnyálkodjatok resten!...

No de nyert is egérutat: 
vizsga szeme egyre kutat, 
négy jó lába rugaszkodik, 
csak a farka akaszkodik.

Addig-addig, mégis-mégis, 
hazakerül, lyukba búvik, 
itt bezzeg más, jó a lakás! 
Mit neki már ebugatás. 

Biztos tanyán béke vagyon, 
áradozik róka nagyon:
- Két szép szemem, be dícsérlek, 
neked tudom, hogy még élek, 
lyukam száját hamar láttad, 
eburamék csúful jártak.
- Négy jó lábam, be szeretlek, 
az életem megmentetted. 

Az irhámat vitted roppant, 
eburamék szeme koppant.
- Hát te, limpes-lompos farkam, 
majd hogy csúfot tettél rajtam. 

Eburamék el-elhagytak, 
de te mindig csalogattad. 
Láncosadta! Ebugatta! 
Nincs helyed a biztos lyukba! 

Kimenj innen rögtön! - rászólt, 
s kidugta, mint lengő zászlót, 
eburamék szemes komék, 
nézik, nézik: mi nő onnét? 
Rókafarka! S róka rajta! 
A bölcs róka, az árva, 
így jut ebek fogára.
 
 
 
Balázs Boglárka: Mese a kis tündérről és a virágról
 
Egy kis tündér 
térdelt a gombán 
körötte mosolyogva 
búcsúzott a nyár. 

A fák az utolsó 
ünnepre készültek 
mielőtt meghajtják 
fejüket a zord Télnek. 

Bárányok úsztak 
keresztül az égen 
Tündérünk szemében 
fényük visszakéklett. 

Puhán megsimított 
egy hervadó virágot, 
s eltűnődött: 
miért nem vigyázom 
jobban a világot? 

Látom túl a kék égen 
a szürke fellegeket, 
erre tartanak, hogy 
elvegyék az életet. 
Velük jön majd az 
ordító Hideg, a 
fagyos Zimankó, 
hogy megölje mindazt 
amiért élni jó. 

Nem fogok bújni előle, 
vágyón várni majd a 
madárcsicsergésre. 
Megyek, megküzdök 
véle, nem hagyom 
bántani a puha 
Békességet! 

Indult is már fel, 
fel a magas égbe, 
megállítani a telet 
kevéske erejével, 
utolsó lélegzetével! 

Ám utána szólt 
a hervadó virág, 
Állj meg szeleburdi 
tündérkislány! 

Nem a te dolgod 
megküzdeni a téllel 
s nem is lehet mindig 
élni a melegséggel. 

Szükség van a hidegre, 
fagyra is nálunk, 
hogy újra megtaláljuk 
megunt, majd 
elveszített 
boldogságunk. 

Élvezd hát a 
békét, amíg lehet, 
s ha idekint 
elveszett, szívedben 
találj neki helyet: 
ez űzi majd el 
a fagyos Telet. 

Ezzel a virág 
utolsót sóhajtott, 
szirma lassan 
álomra csukódott. 

A kis tündér az 
ölébe vette virágja fejét 
s kitárta a világnak 
derűs, meleg szívét. 
A Tavaszig megőrzi 
drága békességét.
 
 
 
 
 
 Szalai Borbála: A táncoló ceruza
 
        
 
Volt egyszer egy kisegér, 
hosszú bajszú Balambér.
Ott lakott az ól mögött,
sok-sok ócska lom között.

Jól megvolt ott, nem vitás,
mégis kellett más lakás,
mert ha esett, fújt a szél,
bizony fázott Balambér.

Elindult egy szép napon,
s szétnézett az udvaron...
- Hohó! Itt a kamara!
Nyitva-tárva ajtaja!...

Balambérunk beoson,
s fent jár már a polcokon.
Körülszaglász, körülnéz...
-Tyűha! Van itt befőtt, méz!

Mennyi finom jó dolog!
No, itt éhen nem halok!-
Kiszemel egy üveget:
ebben vajon mi lehet?

Ám amikor nekilát -
majd kitöri a fogát...
Bosszankodik Balambér:
- Mennyi üveg! De mit ér?!

Hiába van mind tele - 
ha bádog a teteje!...
Haragosan jár, matat,
minden polcot átkutat.

- Nocsak! Ott egy nagy doboz!...
Belemászik s úgy motoz.
Feltúrta a skatulyát,
s mit talált? Egy ceruzát!

- Hogyha más nincs, ez is jó!
Ez lagalább rágható!-
bölcselkedik Balambér,
a bajuszos kisegér.

- Várj egy csöppet, cimbora!-
kérleli a ceruza. - 
Megmutatom, mit tudok,
a falon hogy' táncolok.-

- Mutasd, no, de szaporán!
Mert a fogam fenem ám!...
Falon lejt a ceruza
( sötét vonal lábnyoma),

S mire tánca végetér -
már a szomszéd 
portáján túl
fut, menekül Balambér...

Csoda, hogy elmenekült?!
Kamra falán macska ült!...
A táncoló ceruza
ezt pingálta most oda
 
  
 
 
 
 Zelk Zoltán: A három nyúl
 
Egyszer régen, nagyon régen,
zúgó erdő közepében,
három nyulak összegyűltek,
selyemfűre települtek,
ottan se ültek sokáig,
talán csak egy fél óráig,
amikor felkerekedtek,
hogy már végre hazamennek,
egy szarka felettük szállott,
s fölkiáltott: "Mit csináltok?
Mit csináltok, három nyulak?
Úgy ültök ott, mint az urak..."

–Úgy, úgy bizony, mint az urak! –
felelték a három nyulak.
–Ezután már urak leszünk,
ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az időt lopni,
most indulunk rókafogni!...

Csacsi szarka, nem elhitte?
Röpült is már, a hírt vitte,
s buta róka is elhitte.
De hát hogyne hitte volna,
akármilyen ravasz róka,
mert a szarka így kiáltott:
"Egy jegenye fölött szállok,
amikor lenézek a földre,
három nyulak ülnek körbe.
Összebújva tanácskoznak...
Jaj, mekkora nyulak voltak!
Jaj, mekkora fejük, szájuk!
a medve egér hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak rókát esznek..."

Ennek a fele se móka!
Szedte is lábát a róka.
Futott ki az erdőszélre,
csak mielőbb odaérne!
Hát amint ott futott, szaladt,
szemben vele farkas haladt:

"–Szaladj te is, komám farkas,
jaj, mit láttam, ide hallgass!
Az erdő közepén jártam,
most is borsódzik a hátam,
sosem láttam ilyen szörnyet,
ottan ültek három szörnyek!
Három nyúl volt, és akkora,
fél méter is volt egy foga!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak farkast esznek..."

No hiszen egyéb se kellett,
a farkas is futni kezdett,
a rókával versenyt futott,
majdnem az orrára bukott!
Addig futott, amíg szembe
nem jött vele egy nagy medve;
a medve így szólongatta:
"Hova szaladsz, farkas koma?”

– Medve komám, ne is kérdjed,
szaladj, ha kedves az életed!
Erdő közepében jártam,
jaj, mit láttam,
jaj, mit láttam!

Három nyulak ottan ültek,
éppen ebédre készültek.
Akkora volt foguk, szájuk,
kis egérke vagy hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak medvét esznek!

Egyébre se volt már kedve,
szaladni kezdett a medve.
Elöl róka, hátul medve,
közbül a farkas lihegve.
Így szaladtak erdőszélre,
szomszéd erdő közepébe.
Szaporán szedték a lábuk,
szellő se érjen utánuk...

Amíg futottak lihegve,
egy vadász jött velük szembe.
Nézi is őket nevetve:
együtt szalad róka, medve...

„No hiszen csak ne nevessél,
vigyázz, nehogy bajba essél!
Szaladj inkább te is erre!” –
kiáltott rája a medve.

„Az erdőben három szörnyek,
puska sem öli meg őket.
Három nyulak, de akkorák,
nem láttál még ilyen csodát!”

Szedte lábát a vadász is,
eldobta a puskáját is.
Ijedtében megfogadta,
most az egyszer érjen haza,
csak ne falják föl a szörnyek,
sohase vadászik többet...

Ezalatt a nyusziházban,
fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen,
összebújva békességben...
 
 

 

 

Nemes Nagy Ágnes: Ki ette meg a málnát?
 
Nagymosást tart medve néni 
Két kisfia kérve kéri: 
"Míg te mosol, licsi-locs, 
málnát szed két kicsi bocs". 

Málnát szednek, ha találnak, 
kis húguknak, Márikának. 
Szép az erdő mindenütt: 
szőke nyírfa, sima bükk. 

"Itt a bokor, itt a málna, 
Jaj be édes, tömd a szádba! 
Szúr a tüske? Annyi baj! 
Bozontos a medve-haj". 

Tele kosár, tele bendő, 
két kis bocsnak elegendő. 
Elnyúlnak a fa alatt. 
"Hé! Lopják a kosarat!" 

Felriadnak most a zajra, 
néznek erre, néznek arra... 
2Jaj! Hová lett a kosár?" 
Pamat-fülük égnek áll. 

El nem rejti azt a fenyves, 
akinek a keze enyves! 
A két mackó szétszalad, 
Fölverik a bokrokat. 

"Nézzünk körül ott, a nyúlnál!" 
"Répán élek —mondja Nyúl Pál— 
meg káposztalevelen, 
Olykor meg is reszelem". 

Róka-asszony mondja: "Mackók! 
Málnát nálam mért kutattok? 
Mért csináltok galibát? 
Többre tartom a libát!" 

Sün Sámuel a fa tövében 
siklót vacsorázik éppen. 
"Nincs ennél jobb eledel!"— 
mondja bölcsen Sámuel. 

"Mókus! Mókus! Hol a málna? 
Nem te vitted föl az ágra?" 
"Málna?! Dió, mogyoró, 
meg fenyőmag, az a jó!"

Mókus Miklós kedves fickó, 
boldog ám a két kis mackó, 
mert a fáról leszalad, 
s kölcsön ad egy kosarat. 

"Nézd csak, nézd csak, ki fut erre? 
Senki más, mint Tolvaj Ferke!" 
Itt a baj most, itt a jaj! 
Egy fatörzsön elhasal, 

"Hát szaladjunk most utána? 
Nem, idesüss, itt a málna! 
Ó, be édes, zamatos, 
megszedjük, míg mama mos." 

Tele kosár, tele bendő, 
három bocsnak elegendő, 
Nincsen otthon már hiba, 
málnát eszik Márika. 
 
 
Kispipi és kisréce
 
  Kikelt a tojásból Kisréce
- Megszülettem! - kiáltotta vidáman.
- Én is! - csipogta rá Kispipi.
- Sétálni  megyek -mondta Kisréce.
- Én is!- vágta rá Kispipi.
- Kapirgálok egy  kicsit! - szólt Kisréce.
- Én is! - közölte Kispipi.
- Gilisztát találtam! - ujjongott Kisréce
- Én is! - pityegte Kispipi.
- Fogtam egy lepkét! - büszkélkedett Kisréce
- Én is! - vágta rá Kispipi.
- Fürödni fogok! - mondta Kisréce
- Én is! - lelkendezett Kispipi.
- Már úszom is! - kiáltotta Kisréce.
- Én is! - kiáltotta Kispipi.
- Segítség!
Kisréce kihúzta Kispipit a vízből.
- Megint fürödni megyek egy kicsit - mondta Kisréce.
- De én nem! - sóhajtott Kispipi
 
 

 

Juhász Magda: Az öntelt oroszlán

 

n,
Mancsával odacsap,
de bizony megjárja,
kötélből font csapda,
hull a bősz királyra.

Kéri az egeret:
-Segíts jó barátom,
rágd el a kötelet,
hidd el meghálálom.

Hintázz csak Nagyuram,
és ne feledd soha,
hogy a királynak is
forgandó a sora!

Így szólt a kis egér,
aztán továbbszaladt,
az öntelt oroszlán,
a csapdában maradt.
 
 

Donászy Magda: Hímestojás

 

Mesebeli Nyúlországban
Tavasz táján nagy újság van.
Azt dalolja a madár is,
Nem is egy, de háromszáz is,
Azt súgja a lomb, a domb:
-Mennyi, mennyi nyuszigond!
Sok a nyuszi gondja, dolga.
Minden tyúkhoz elmegy sorba.
Fészekaljtól a kasig,
Jércikétől kakasig.
Dobra veri: -Ki-ki hallja!
Közeledik húsvét napja.
Tartsuk meg a jó szokást!
Tojást kérek! Tyúktojást!
Nagytarajos kis kakaska
Berzenkedik a magasba.
Kukorékol hármat, négyet,
Biztatja a tollas népet,
Hogy a tojást bőven mérje.
Fészekre ül tyúk és jérce.
Káricsálnak, fontoskodnak:
-Ki ád többet? Ki nagyobbat?
Öreg kotló húsz csibével
Illeg-billeg, büszkén lépdel.
Húsz pirinyó csőr csipog:
-Miért jött a nyúl?
-Még titok.
Eközben a tyúkudvaron,
Tornyosul a tojás-halom.
Összesúg a lomb, a domb:
Hazavinni: gond.
És nyúlapó nagy vigyázva
Hazafelé talicskázza.
Dehogy ugrál, szalad.
Lábujjhegyen halad.
Nyírfaerdő mélyén várja
Kilenc bátyja,
Három ángya,
Hat sógora,
Öt nénje.
Kerek zsebes köténybe
Szedi át a drágaságot.
Eltörtek-e a tojások?
Mind egyformák, épek, szépek,
Frissen meszelt hófehérek.
Színezni csak nyúl tudja.
Mért is biznák tyúkra.
Hófehérből hogy lesz piros,
Elárulni bizony tilos.
Ahogy festik, mind szép, mind más,
Egyik sima, másik mintás.
Nini! Egyik tojás reped!
Kibújik a csibegyerek.
-Csip-csip – sopánkodik nyomban:
-Hát a kotló-mama hol van?
Nyúlanyóka oda szalad.
Melengeti füle alatt.
Fiai is ügyetlenül
Ugrándozzák körös-körül.
Örülnek az új testvérnek:
Az csak csipog: - Enni kérek!
Nyúlanyóka ki- s bejár.
Valamicskét csak talál.
Sürög-forog, térül-fordul,
Torzsát hoz a kelbokorbul.
Válogatós a csibe:
-Kölest inkább hozz ide!
Nyúlanyóka most se rest.
Hoz neki pár szem kölest.
A kis pelyhes ámul-bámul,
Enni tanul nyúl-mamától.
Egyik nyúlfi haszontalan.
Kényesen szól: -Unom magam.
A festéshez semmi kedvem,
Máris fülig piros lettem.
Nagyot ugrik. Siettében
megcsúszik a festéklében.
A kék tojás összeroppan,
Ugri nézi kárvallottan.
Hanem a nagy szánom-bánom
Nem segít a tört tojáson.
No de úgyis elég marad,
Kettő híján ezer darab.
Mire mind elkészül, szépül,
Föld is, ég is éjbe mélyül.
Hosszú nyuszi szempillákon
Mosolyog az édes álom.
Derékaljuk selyempázsit,
Tücsök úrfi citerázik,
Csak az ici-pici sárga
Csibe alszik a kosárba.
Fiastyúk a magas égen
Anyja helyett őrzi ébren,
Göncölszekér ballag.
A tücsök is alhat.
Mindennapi szokás szerint,
Kuri kakas kurjant megint.
Piros ruhás hajnal pirkad.
Halványodik hold és csillag.
Először a magas fákon
Illan el a cinke-álom.
Végigfut a mohaágyon:
-Ébredj, világ! Hess el, álom!
Korán kelő Nyúlapóka
Sürög-forog a bozótba
A felserkent nyuszigyerek
Valahányan útnak ered,
Mennek erre, mennek arra,
Kertek alá, kapualjba:
Minden háznál, ahogy szokás,
Ott terem a piros tojás.
Aki hozta, ahogy jött, ment.
Csak a rigó látta ott fent.
 
Hát a csibe hova lett?
Elveszett a réten?
Dehogy veszett, Nyúlanyó
Hazavitte szépen.
Öreg kotló alá bújva
Elmesélte újra, újra,
Merre járt-kelt,
Hol mit látott,
Mesebeli Nyúlországot.

                              

 

 

Pósa Lajos: Mese a csiga-bigáról

 

Csiga-biga gyere ki! Jaj de szűk a házad!
Ha vendéged érkezik: le sem ülhet nálad.
Tágasabb ám ideki, hagyd el ezt a kalodát,
virágos domb tetején építsünk egy palotát.
Oszlopa lesz huszonnégy, fehér márványkőből,
szép, nagy kerek udvara tiszta színezüstből.
Kápráztató, ragyogó száz arany szobája,
mindenikben énekel száz arany madárka.
Karosszékben üldögélsz, száz szobalány szolgál,
várod a sok vendéget arany ablakodnál.
Csiling-giling, odaki cseng az arany csengetyű,
megszólal a klarinét, megszólal a hegedű.
S udvarodba berobog száz aranyos hintó,
víg muzsikaszó mellett jobbra-balra ringó.
Ugrálnak ki belőle a finom vendégek,
válogatott úrfiak, és cigány-legények.
Megy hozzád a király is arany garádicson,
arany élet lesz biz’ az, egész paradicsom!

Sangyi-Bangyi, nem baj az, ha szűk is a házam,
ajtóm előtt a vendég le is ülhet nálam.
Tágasabb bár odaki, ne bántsd azt a kalodát,
jobb szeretem, barátom, mint az arany palotát.
Nincsen ugyan oszlopa fehér márványkőből,
sem nagy, kerek udvara tiszta színezüstből.
Kápráztató, ragyogó száz arany szobája,
benne nem is énekel száz arany madárka.
Szobalány se sürög száz, engem egy se szolgál,
nem várom a vendéget arany ablakomnál.
Udvaromra nem robog száz aranyos hintó,
víg muzsikaszó mellett jobbra-balra ringó.
Nem ugrálnak be hozzám a finom vendégek,
válogatott úrfiak és cigány-legények.
Nem vágyom én személyét felséges királynak,
jobb nekem itt csendesen, kis csiga-bigának.
Itt éltem, itt próbáltam sok rosszat, sok jót is,
bölcsőm volt az énnekem, legyen koporsóm is!

 

Fazekas Anna: Őszanyó

Aprócska házban, völgy ölén,
öreg anyóka éldegél.
Nyuszik, gidák, dalos rigók,
jól ismerik a házikót.

,És ismerik a fák,hegyek
a Mátrán úszó fellegek,
a lepke, pinty, kakukkmadár,
az őzcsalád, mely arra jár.

Szelíd, kezes kis őzikék
keresik meg a nénikét,
kit, kedveskedve, régesrég
csak Őzanyónak hív a nép.

Anyót az első napsugár
serény munkában látja már:
csuporra, tálra pettyeket,
virágos ágat festeget.

Ecsetje fürgén föl-le jár,
csapongva, mint a vadmadár.
Csak akkor nyugszik, nem siet,
ha ráborul a szürkület.

Az út felől, a kert alatt
vidám gyerekcsapat szalad,
és réten termett nagy nyaláb
kakukkfű, zsálya, szarkaláb.

Törökszegfű meg kankalin
virít a lányok karjain.
Anyóé mind e sok virág.
Topognak pettyes őzgidák,

ugrál a Bodri és ugat,
Cili cicus velük mulat,
zsivajjal hegy-völgy megtelik,
és játszadoznak estelig.

De télen - hogy miképp esett? -
hiába várt vendégeket.
Elmúlt egy hét a más után,
és nem zörgettek ajtaján.

Hó ült a bokron, bérceken,
a lágyan lejtő réteken,
bükk ágbogán, tölgyágakon,
csikart a fagy, mint vaskarom.

Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.

Odvába bújt a rőt evet,
süvöltő széltől rettegett.
Avarsubában gyík aludt,
ordas kerülte a falut.

Elnémult minden kis rigó,
csak hullott, hullott, hullt a hó,
s a cserjésben az őzikék
kutatták őszi fű ízét.

Riadtan, félve, éhesen
barangolnak a réteken,
szelíd szemükben bús panasz:
"Miért vagy messze, szép tavasz?"

Erdőirtásból éjszaka
favágók érkeztek haza,
s beszóltak néne ablakán:
"Anyó, segíts nyuszin, gidán!"

Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagy

borít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.

A csöndes éj lassan telik,
anyóka virraszt reggelig.
Szemernyit sem vár, nem pihen,
tanácsházára úgy megyen.

"Az őzikék... jó emberek!
elpusztulnak... segítsetek!
Az ember gyenge, ámde sok
csodát tehet, ha összefog."

Anyó szemében könny ragyog,
bólintnak a tanácstagok,
és másnap, újév reggelén,
a hegyre indul lány, legény.

Fejszét, szöget, szerszámokat
cipel buzgón a kis csapat,
s mire az ég bealkonyul,
nem éhezik se őz, se nyúl.

                                                                        

 

 

 

 

 

 

 

0.009 mp